Nyitólap - köszöntő
Projektadatok
Sajtóanyagok
Aktuális
Hirdetmények, fórumok
Víziközmű Társulat
Gyakran ismételt kérdések
PR Film
Fotógaléria
Kapcsolat
 
   
 
   
 
   
 
   
 
  Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság  
 
 
 
 
 
Polgármesteri köszöntő

 
Tisztelt Nádudvariak!

Településünk nagy fejlesztés előtt áll. Európai Uniós támogatással teljessé válhat a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítettsége. A város eddig két ütemben valósította meg a korszerű folyékony-hulladékkezelést és most érkeztünk el a harmadik, befejező szakaszhoz. Ezzel a település 95%-a csatornázottá válik.

Az életünk ma már elképzelhetetlen vezetékes ivóvíz nélkül - mi sem természetesebb, mint hogy megnyitjuk a csapot és azonnal tiszta víz érkezik a pohárba. Azzal azonban keveset törődünk, hogy a mosogatás, mosás vagy fürdés után mi lesz az elhasznált vízzel. A lefolyókon keresztül a szennyvíz sok helyen az aknákba kerül. A kérdés az, hogy onnan eljut-e a megfelelő helyre, a szennyvíztelepre? Megdöbbentő adat: Nádudvar város vízfogyasztásának csak a fele jelenik meg szennyvíz formájában a tisztítóban - ez azt jelenti, hogy a nem megfelelő, elszivárgó aknákon keresztül a szennyező anyagok nagy része a talajba jut. Ezzel azonban nem csak a környezetünket veszélyeztetjük, hanem a saját és gyermekeink egészségét is! A nitrát és sok más szerves anyag ugyanis a felszín alatt lassú méregként hat. A csapadékos időszakban pedig még nagyobb a kockázat, a magas talajvízszint miatt. Ezt a településen már sok helyen a saját kárukon tapasztalhatták az előző években.

Ha elvárjuk, hogy a csapból iható vizet kapjunk, akkor a lefolyóval is törődnünk kell! Megfelelő csatornázás és szennyvíztisztítás híján a szennyvíz a talajvizet és élővizeket veszélyezteti, nem lebecsülendő hatást gyakorolhat a környezetre, a természetes élőhelyekre és az emberekre egyaránt.

Mindezeken felül az EU előírások is megszabják, hogy minden településen meg kell valósítani a szennyvíz csatornázott elvezetését, valamint a szennyezett vizek kezelését.

Településünk sikerrel pályázott a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében a szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztisztító telep bővítésére. A beruházás előkészítésére 68 millió forintot nyertük, amelyből elkezdtük a második fordulóra a Részletes Megvalósítási Tanulmány, a kiviteli tervek és más, a pályázat beadásához nélkülözhetetlen dokumentumok elkészítését.

Amennyiben a második fordulóban is sikeres lesz a pályázatunk, elkezdődhet a szennyvízcsatorna fejlesztés várva várt III. üteme. A beruházás költsége megközelíti a 1,5 milliárd forintot - amihez most 85%-kal járulhat hozzá az Európai Unió. Ne szalasszuk el ezt a lehetőséget!

Bízom benne, hogy 2010 tavaszán már nyertes második fordulós sikerről számolhatunk be, hogy azt követően elkezdhessük a munkálatokat. A program sikeréhez az Önök támogatására is szükség van!

Fejlesztünk a tisztább Nádudvarért!

Beke Imre polgármester

AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT


Akadálymentes változat